SPORTHÍREK
Őrült meccset nyert a Loki-19989
Hírek » Labdarúgás • Címkék: debrecen, dvsc-foci-ferfi, dvsc-teva, kondás elemér, loki, zte
Őrült meccset nyert a Loki
Kétgólos hátrányból fordítottak
A DVSC labdarúgócsapata hihetetlen győzelemmel zárta az évet, miután az NB I 17. fordulójában 0-2-ről fordítva 5-2-re verte a Zalaegerszeget.
„Már az első félidőben megkíséreltük a játékot, de nagyon szervezett volt az ellenfelünk” - kezdte Kondás Elemér, a DVSC-TEVA vezetőedzője. „Az első kontrából mögénk jöttek, szép támadást vezettek, a beadásnál lemaradtunk az emberekről és gólt kaptunk. Majd jött egy egyéni hiba, kapusunk is félúton volt, és megkaptuk a második találatot. Onnantól a csapat görcsösen kezdett el játszani, ennek ellenére volt helyzetünk. Összességében nem voltam elégedett az első félidei játékkal, mert pattogott rólunk a labda, helyezkedési hibákat követtünk el, meg voltunk vakulva, ezért a szünetben elmondtam a fiúknak, hogy mit kellene a második félidőben csinálni: minél hamarabb gólt szerezni, és tegyünk meg mindent a fordítás érdekében. Így is mentek ki a fiúk, bebizonyították, hogy képesek feljönni. Nagyon jó ütemben rúgtuk az első gólt, majd jött a többi. Akár nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna, ha jobban koncentrálunk.” (dvsc.hu)








































