SPORTHÍREK

Kuttor munkában-12124

hírek rovatból, Augusztus 25., szerda, 11:17 , 2010
Hírek » Labdarúgás • Címkék: haladas-foci-ferfi, haladás, hali, kuttor attila, labdarúgás, nb1, szombathelyi haladás

Kuttor munkában

A szombathelyi fiatalokat pallérozza

Kuttor Attila ettől a szezontól kezdve tapasztalatával segíti a szombathelyi fiatalok pallérozását, azaz az U19-es és az NB III-as csapatban futballozó fiataloknak tart egyéni képzést. Az NB III-as pontvadászatban már a második mérkőzést játszották a hétvégén, a csapat 8-0-s győzelmet aratott a Várpalota ellen, igaz két hete 3-1-re kikapott a Soprontól a Haladás.

- A Sopron elleni meccsen ott voltam - a Várpalota ellen nem, mert külföldön voltam. Kikaptunk ugyan 3-1-re, de ügyesen játszott a csapat, a Sopron pontrúgásokból vert meg minket. Abban kell sokat fejlődnünk, hogy a nagyobb darab srácokkal is felvegyék a küzdelmet - kezdte Attila. - Többek között én erre is tudok megoldást, de sok minden másról is esik szó, illetve gyakoroljuk az általam vezetett foglalkozásokon. Minden héten egyeztetek Simon Attilával, így megvan, hogy mit kell átvennünk, gyakorolnunk a csapattal, vagy külön, néhány védővel. Az első csapatnál elvárt követelményekre próbálom felkészíteni őket, hogy tudják, ha belépnek oda, mit várnak tőlük.

haladás szponzorok

Kapcsolódó Cikkek

Nagyok USA, kicsik Spanyolország?

Nagy lehetőséghez juthat a Haladás Sopron Bank.

Menni vagy nem menni?

Tóth Miklós edzőtáborba utazna

Halmosi örül Artner érkezésének

A középpályás a blogjában írt erről

Kezdődnek a tárgyalások

Artner Tamás kívánságlistáján 7-8 játékos szerepel, a kiszemeltek között 3-4 meghatározó futballista van, írja a haladas.hu.

Rózsa és Iszlai marad

Szóbeli megállapodások

SZPONZOROK