SPORTHÍREK

Evandro első gólja-19657

hírek rovatból, Augusztus 23., kedd, 07:36 , 2011
Hírek » Labdarúgás • Címkék: evandro brandao, videoton, videoton-foci-ferfi, vidi

Evandro első gólja

Még szokja az új szerepkörét

A Videoton Pécs elleni 4-1-es bajnoki sikeréből góllal vette ki részét a nyáron igazolt portugál Evandro, aki a Vidi.hu-nak nyilatkozott.
Boldoggá tesz, hogy megszereztem az első gólomat a Vidiben, s még boldogabb vagyok attól, hogy egy nehéz periódus után sikerült egy nagyszerű győzelmet aratnunk, ráadásul úgy, hogy négy gólt is szereztünk. Annak is örülök, hogy góllal tudtam segíteni ebben a csapatnak. Ráadásul az első találatomat hazai pályán, a saját szurkolótáborunk előtt szereztem. Új számomra, hogy a szélen játszom, hiszen korábban inkább előretolt támadóként játszottam, de Paulo Sousa megadta nekem a bizalmat és a magabiztosságot ahhoz, hogy a széleken felfutva is hasznára tudjak lenni a csapatnak. Egyáltalán nem zavar, hogy most nem kizárólag a gólszerzés a feladatom, az a lényeg, hogy minél pontosabban meg tudjam valósítani, amit Paulo kér tőlem, és hogy folytatni tudjuk azt a következetes munkát, amit az elmúlt hetekben megkezdtünk” - mondta Evandro.

2010.06.30.molosvidiszponzorok

Kapcsolódó Cikkek

Kiesett a Haladás

Nem rúgtak gólt a nyolcaddöntőben

Oláh ezúttal csere volt

Jogosnak érzi Détári döntését

Sikeres visszatérés

Tóth Balázs újra a fehérvári gyepen

A Vidi lejátszotta a ZTE-t

Sousa elégedett a játékosaival

Nem megy idegenben

A Vidi pontokat hagyott Angyalföldön

SZPONZOROK