SPORTHÍREK
DVSC: utolsó esély-18930
Hírek » Labdarúgás • Címkék: debrecen, dvsc, dvsc-foci-ferfi, labdarúgás, ligakupa, ligakupa-döntő, loki, zdenek scasny
DVSC: utolsó esély
Bódi kimarad a kezdőből
Címvédőnként fogadja a szerdán 17.30-kor a Paks együttesét a DVSC-TEVA a Ligakupa-döntő első összecsapásán (a visszavágót egy hét múlva rendezik az atomvárosban). Zdenek Scasny, a Loki vezetőedzője kifejtette, hogy ez az egyetlen sorozat, amelyet megnyerhet a csapat, így ennek megfelelően kell hozzáállni, de egy finálét amúgy is mindig komolyan kell venni.
"Szeretnénk megnyerni a Ligakupát, hiszen mi vagyunk a címvédők, éppen ezért a legerősebb csapattal állunk fel, de még mindig sok játékosunk hiányzik. Bódi Ádám például biztos, hogy pihen majd, hiszen három meccset játszott rövid időn belül, így legfeljebb csereként lép pályára, és vannak sérültjeink is. Nehéz találkozóra számítok, de a játékosok elszántak, mert nagyon bántja őket a Győr ellen vasárnap elvesztett két pont. Ez az utolsó esélyünk, hogy nyerjünk valamit ebben a szezonban. Nem túl jó, hogy két találkozó dönt a végső sikerről, hiszen egy döntő mindig egymeccses, ráadásul a paksiak előnyben vannak, hiszen ők játsszák otthon a visszavágót, de olyan eredményt kell szerdán elérnünk, hogy ne legyen gond a zöld-fehérek otthonában." (forrás, fotó: dvsc.hu)








































