SPORTHÍREK

DVSC-Korvex: fogynak a bérletek-12221

hírek rovatból, Szeptember 2., csütörtök, 16:45 , 2010
Hírek » Kézilabda • Címkék: debrecen, dvsc, dvsc-kezi-noi, kézilabda, loki, nb1, slakta petra

DVSC-Korvex: fogynak a bérletek

Slakta Petráék is segítettek az árusításnál

Múlt héten kezdték el árusítani a DVSC-Korvex hazai mérkőzéseire szóló bérleteket Debrecenben. A 11 ezer forintba kerülő állandó belépőket munkanapokon 9 és 16 óra között a Hódos Imre sportcsarnokban vehetik meg az érdeklődők. A bérletek nem csak a bajnoki mecscekre, a Magyar Kupa találkozókra is érvényesek, kivéve az MK négyes döntőjét, amennyiben azt Debrecenben rendeznék. Az érdeklődés nagy, szépen fogynak a bérletek, amelyek árusításánál Csáki Viki, Bognár Barbara és Slakta Petra is részt vett az egyik napon.

- A lányokkal együtt segédkeztünk az árusításnál, mi adtuk át a szurkolóknak az általuk megvett bérletet, és természetesen váltottunk velük pár szót, hiszen nagyon kíváncsiak a csapatra, az előttünk álló szezonra. Számunkra nagyon jó érzés, hogy ilyen sokan lesznek ránk kíváncsiak a pénteken kezdődő bajnokságban, hiszen sokat jelent a szurkolásuk, a bíztatásuk. Így már pénteken este is, amikor a nyitányon a Veszprémet fogadjuk. Hazai pályán természetesen a jó bemutatkozás, a győzelem a célunk. A fárasztó felkészülés után már kezdünk felfrissülni, s reményeink szerint ennek megfelelő lesz a játékunk is - mondta a fiatal Slakta Petra.

dvsc-aquaticum-szponzorcsík-jo

Kapcsolódó Cikkek

Lassan végleges a program

Edzőmeccsek is műsoron

Dombi hosszabbított

Újabb egy év piros-fehérben

Fodor Újpestre írt alá

Lilába öltözik a védő

A válogatott a cél

Korhut nagy tervei

A Loki felkészülése

Január 9-én kezdenek

SZPONZOROK