SPORTHÍREK

Csertői győzelemmel debütált-11918

hírek rovatból, Augusztus 2., hétfő, 17:28 , 2010
Hírek » Labdarúgás • Címkék: csertői aurél, haladas-foci-ferfi, haladás, szombathelyi haladás, werder bremen

Csertői győzelemmel debütált

Egy német sztárcsapatot vert a Haladás

A Werder Bremen látogatott Szombathelyre szombaton. A Haladás elleni találkozó négyezer nézőt csalogatott a Rohonci úti stadionba, ahol a hazai szurkolók örömmel nyugtázhatták, hogy csapatuk Oross révén már a 9. percben előnyhöz jut. Sőt, a folytatás is álomszerűen sikerült, hiszen az első félidő végén Nagy Gábor tovább növelte az előnyt.

Az első tétmérkőzésüket augusztus végén játszó németek aztán a szünet után nagyobb sebességi fokozatba kapcsoltak, de már csak szépíteniük sikerült, így Csertői Aurél, a Szombathelyi Haladás vezetőedzője 2-1-es győzelemmel debütált tíz hónap után újra a kispadon.

- Úgy láttam, hogy inkább az első félidőben játszott jobban a csapat, persze ebben az is közrejátszott, hogy mi már gyakorlatilag bajnoki formában vagyunk, míg a németek még a felkészülésük elején járnak. Nagyon örülök, hogy a vezetőség ismét egy neves csapatot hozott Szombathelyre, ami számunkra is jó erőfelmérő volt, ráadásul a közönség is egy rendkívül jó csapatot láthatott. Bízom benne, hogy augusztus 7-én a Zalaegerszeg elleni is hasonlóan sikeres lesz a bajnoki nyitány - mondta Csertői.

haladás szponzorok

Kapcsolódó Cikkek

Nagyok USA, kicsik Spanyolország?

Nagy lehetőséghez juthat a Haladás Sopron Bank.

Menni vagy nem menni?

Tóth Miklós edzőtáborba utazna

Halmosi örül Artner érkezésének

A középpályás a blogjában írt erről

Kezdődnek a tárgyalások

Artner Tamás kívánságlistáján 7-8 játékos szerepel, a kiszemeltek között 3-4 meghatározó futballista van, írja a haladas.hu.

Rózsa és Iszlai marad

Szóbeli megállapodások

SZPONZOROK