SPORTHÍREK

Csapatot építettek-17485

hírek rovatból, December 13., hétfő, 12:18 , 2010
Hírek » Labdarúgás • Címkék: fc tatabánya, herédi attila, labdarúgás, tatabanya-foci-ferfi

Csapatot építettek

Ősszel ez volt a fő csapásirány Tatabányán

Pontszámban szinte hasonló őszt produkált az Enternet FC-Tatabánya az NB II-es labdarúgó-bajnokság Nyugati-csoportjában, mint tavaly 15 forduló elteltével. Akkor 25 pontot gyűjtögettek P. Nagy László tanítványai, most 24-et, Herédi Attila vezetőedző irányítása mellett.

- Akár három részre is bonthatnánk a szezont, amiben egy jó kezdés, egy gyengébb folytatás és egy szintén jól sikerült befejezés szerepel.

- Ez is egyfajta megközelítés, de én inkább arra hívnám fel a figyelmet, hogy az egész idény a csapatépítés jegyében telt. Új edzőként korábban kevés játékossal dolgoztam együtt, meg kellett ismernünk egymást a csapattal. Nálam volt egy elképzelt szerkezet, egy alapcsapat, amiben azonban sajnos többen nem tudták megvalósítani az elképzeléseimet. Éppen ezért volt szükség arra, hogy Kollár Dánieltől elbúcsúzzunk, de rajta kívül is lesz még változás a keretben.

- Neveket nyilván nem mondhat, de posztokról beszélhetünk?

- Ha valaki figyelte a felállásunkat, akár ki is találhatta, hogy melyek azok a posztok, ahol erősítésre szorul a csapat, hiszen a támadó szekció a kezdetekhez képest eléggé kicserélődött a szezon végére. De hogy ne rébuszokban beszéljek, két szélső és egy középső játékosra van szükségünk. A kiszemeltjeink megvannak, velük felvettük a kapcsolatot.

- Tóthról, Ködöböczről már tudunk, ez elhangzott, de ki lesz a harmadik?

- Vannak elképzeléseink, de egyelőre semmi konkrétum.

- Tóthtal és Ködöböczcel mennyire csinál jó vásárt a klub, hiszen mindketten sérülésből lábadoznak?

- Mindkettőjüket ismerjük, Tóthal P. Nagy, Ködöböczcel én dolgoztam együtt. Olyan szerződés kötünk velük, hogy ha a felkészülés során kiderül, hogy nem bírja a lábuk a terhelést, nem véglegesítjük, azaz tulajdonképpen egy ideig próbaidőn lesznek.

- A felkészülést mikor kezdi a csapat?

- Január 10-én, elképzelhető, hogy egy teremtornával. A munka oroszlánrészét Tatabányán tervezem, de a nyolc hetes időszak végén szeretnék elutazni egy összetartásra.

sponsorbartatabanyafociferfi

Kapcsolódó Cikkek

Jó volt az alapozásom

Nikolov a kezdőbe került

Csontos hazatért

Osztályt váltott

Erősek a Fradi-játékosok

Korhut bizakodó

Gáspár jól van

Csak a góljára emlékszik

Bódinak nincs szünnap

Különmunkát végzett

SZPONZOROK